Padlóra kerülve

Mai igénk a Prédikátor könyvének 4. fejezetéből való.: "Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát..." (Préd. 4,10)

Az elesés akár képletesen, akár fizikailag értjük, valószínűleg senkinek sem ismeretlen, aki ezt olvassa. Lehet, hogy elesünk, de bízhatunk abban, hogy felemel valaki. Ez a Valaki pedig Isten. Rá mindig számíthatunk, Ő kezet nyújt, lehajol értünk és felemel. Istennek semmilyen szakadék sem túl mély, lehetünk akár a kút legalján, akkor is meg tud menteni. Kérdezhetnénk, hogy akkor miért hagyja, hogy elessünk? Nem egyszerűbb lenne megoldani a problémát mielőtt még elkezdődik? Ne felejtsd el, hogy szabadakaratod van! Nem az Úr dönt helyetted, mikor bűnt követsz el.

De mikor a padlón vagy, borúsan kezded látni a dolgokat, s bűntudatod van, ilyenkor is ott van Atyánk! Kezet nyújt és azt mondja "Én segíthetek rajtad!", nem kell mást tenned, csak megragadni kinyújtott karját. Néha megbotlunk és elesünk, s ez nem dicséretreméltó, viszont ezáltal megmutatkozik az Úr kegyelme. Többször is padlóra kerülhetünk, viszont a Mindenhatóba vetett bizodalmunkat nem szabad elvesztenünk, mivel akkor mi magunk is elveszünk,úgy hiszem. A fent említett ige így folytatódik: "...Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje." A megtértek Szentszellemmel teltek, velük van az Isten, így nem a saját, hanem az Ő ereje miatt tudnak felállni. Aki pedig nem hisz, az egyedül marad lenn a sötétben.

Embertársainkat is segítenünk kell és megmutatni, hogy számíthatnak ránk, példát kell mutatnunk tetteinkkel, eképpen is Istenhez vezetve őket. Mindehhez pedig majd erőt ad az ÚR.

Köszönjük Atyánk, hogy felemeltél a porból, Szent Fiadat adtad értünk és nem hagyod, hogy olyan mélyre zuhanjunk, ahonnan már nem tudunk felkelni. Nagy és mély a bűneink verme, de a Te dicsőséged ennél is nagyobb! Jézus Krisztus nevében kérünk, segíts felállnunk, ha elesünk! Ámen.